~Vesz egyáltalán levegőt?~
Megcirógattam a véres arcot. Az ajkai résnyire nyíltak, láttam a fogait, a szeme is mintha nem lett volna rendesen lecsukva, láttam a kék szivárványhártyát. Kicsit közelebb hajoltam az arcához, láttam a vér alól elő fehérlő bőrt. Itt nem bántották, csak a testét, de azt rendesen. Komolyan csak centikre, volt az arcom az arcától. Edwan minden bizonnyal véletlenül ráhajtott egy kátyúra. Az ajkam William ajkára tapadt, talán csak másodpercek lehettek, nem tudom, nem éreztem az időt... Csak azt, hogy Williamnek milyen puha ajkai vannak. Mint akit áramütés ért, úgy hajoltam el... Tilos... Ezt nem lett volna szabad. Gyorsan megtöröltem a szám, mintha ezzel el tudnám leplezni, azt hogy az egész arcom láng vörös lett.
~Nem ez nem volt csók. Ez csak a véletlen volt... Nem akartam, nem szándékos volt...~
Reménykedtem, hogy sikerül bebeszélni magamnak, hogy csak véletlen volt, de az a kis démonka ott legbelül, makacsul rázta a fejét, hogy nem, nem véletlen volt, és talán igaza volt. De mindent el lehet altatni.
Edwan tündér szolgái, már a ház előtt vártak minket. Kivették a kezemből, a Williamet, és felsiettek vele a lé

csőn. Már indultam volna a nyomukban, amikor felcsendült a hátam mögött Edwan hangja.
Susan te velem jössz. egy halk nyögés hagyta el az ajkam. Könyörgő tekintettel pillantottam Edwanra.
Fáradt vagyok Ed...
Ki kell tisztítani a sebedet, még elfertőződik.
A sebem rendbe van... a francokat volt rendben. De el akartam kerülni a beszélgetést.
Csak ki tisztítom, bekötözöm, és utána mehetsz aludni... elvégre az rád fog férni. lassan bólintottam. És kicsit sántikálva követtem Edwant, a konyhába. Ülj az asztalra. Felnyomtam magam, és igyekeztem kényelmesen elhelyezkedni. Ami nem volt valami könnyű, mert azon a helyen ahol a betonba vágtam a fenekem, még mindig nem bírtam ülni. De továbbra is legyünk pozitívak, a fájdalom azt jelenti, hogy élek, hogy veszem a levegőt, és nem fordítva.
Szerencséd volt annak a valaminek nem volt mérgező a harapása. Bár a helye talán megfog maradni, ezt még nem tudom.
Edwan a lényeg az, hogy egészben maradtam. amellett hogy fáradt voltam, kezdtem nyűgös is lenni, és ez egyáltalán nem volt jó. A kezembe temettem az arcom, mintha még mindig csak a pírt akarnám takargatni az arcomon.
A fejed is fáj?
Edwan ahányszor ma este már a padlóra küldtek, már rég kórházban kellene, hogy feküdjek.
Ez most kicsit csí

ni fog. égő érzés áradt szét a bőröm alatt. Egy halk szisszenés hagyta el az ajkam. Ki kell tisztítani, nem csak sima vízzel, hanem szentelt vízzel is. Így a biztosabb.
Jó, hogy ezt csak most közlöd... szorosra zártam a szemem. Williammel mit fogsz csinálni?
Nos vele is ugyanezt... Vele talán annyival lesz könnyebb, hogy Ő nem fog összevissza ficánkolni.
Kösz ezt a célzást, most rám értetted?
Igen. gyolcs után nyúlt, és körül tekerte a derekam. Lepillantottam az ősz hajzatra. Rejtély hogy úszta meg akár egy karcolás nélkül is. Engem és Williamet pé

pé vertek.
Szerinted, mikor fog felébredni?
Nem tudom, talán hetekbe is bele telik.
Segíthetek gondozni? felpillantott a szemembe. Igyekeztem ártatlan arcot vágni. Szerintem nem sikerült bár kitudja. Edwan ellé

ett tőlem.
Ha most azonnal el mégy aludni, akkor holnap lehet róla szó, hogy segítesz. csak fáradtan bólintottam, és lecsusszantam az asztalról, és majd nem sikerült orra esnem. Nevetséges, hogy itt bukdácsolok.
További jó éjt.
A folyosók, mint mindig né

telenek voltak. Egyedül vágtam keresztül a házon, már nem vártam mást, csak az ágyamba zuhanhassak. Benyitottam az ajtón, és azonnal kicsit dühösen bevágtam magam mögött az ajtót. A számra szorítottam a kezem, és éreztem, ahogy kicsordulnak a könnyeim, általában nem voltam lelkizős, de most. Tiltás ellenére...
Véletlen volt... Persze véletlen... Szándékos volt... Nem...
NEM! ordítottam fel, de csak az üres szobának kiabáltam. Letöröltem a könnyeket a szememből. Nem szerettem, és nem is fogom, mert szét fognak választani minket. Akkor miért volt még mindig tűz forró a szám, miért éreztem, úgy mintha még mindig csókolnám Williamet. Véletlen volt, és minél hamarabb el fogom felejteni. Igen a felejtés lesz a legbiztosabb, amit tehetek.
Besántikáltam a fürdőbe, és amennyire csak tudtam, megmosakodtam, majd szinte egy száltörülközőben, bedőltem az ágyamba. Forgott velem a világ és nem akart megállni. Csak reméltem, hogy holnapra, lenyugszanak az idegeim... Bár kitudja. Hogy a pokolba kívántam e magam... Lehet igazából, még ezt sem tudtam pontosan. Magam köré tekertem a lepedőt, és a fejem alá gyűrtem a párnám.
Thank you so much! (:
--
menoevil.com
--
Why sometimes my heart aches so much?Why always my heart goes out to you?I can't think of anyone but you...
[MY LOVE *Uruha* 27.7.2008.]
--
i'm not afraid to die. but i'm afraid to dry./
"Je ne suis pas daccord avec ce que vous dites, mais je me
battrai jusqu? la mort pour que vous ayez le droit de le dire"
--
Ezekiel 25:17
Previous Page12345...Next Page